Magyarország csudaszép

Nohát, megnéztem az Eurovízió döntőjét. Életemben először végignéztem. Én speciel a szlovén csajra szavaztam, de a német lányra is tudtam volna. Nem akartam szavazni, de meggyőzött egy kollégám, hogy akkor legalább van kinek drukkolni. Ez igaz.

Annyi mindent lehet olvasni a magyar produkció "gyászos sikertelenségéről"! Szerintem Wolf Kati száma valamivel az átlag felett volt a döntőben, és ha csak a számot meg a hangját vesszük, végezhetett volna valahol a tizedik hely környékén. Na de nem véletlenül televíziós ez a verseny, a látvány is sokat számít! Wolf Kati ruhája borzalmas volt, a mozgása pocsék, a táncosok pedig rendkívül bénák. Ennélfogva szerintem mondhatni, hogy nagyjából ott végzett, ahol reális. Talán egy kicsit hátrébb.

No de az Eurovízió legfeljebb a felében szól a produkciókról. A másik fele a népek közötti szimpátia. Olvasom kommentekben, hogy szégyen, hogy nem szavaztak ránk többen a környező országokból, de még a lengyelek sem. Mi kire is szavaztunk? Izlandra?

Igaz lehet, hogy a környező országokban nem igazán kedvelnek minket. Sőt, máshol sem, de messzebb már talán inkább az érdektelenség dominál. Nem csoda. Egyrészt mi sem kedvelünk senkit ("a csigaevők elvették az ország kétharmadát, a románok szőröstalpúak, a szlovákok magyarellenesek, a törökök itt voltak 150 évig", és efféle sületlenségek mennek folyamatosan). Ráadásul magunkat sem tudjuk szeretni, képtelenek vagyunk felülemelkedni a hülye politikai megosztottságunkon, a borzasztóan hátráltató rasszizmusunkon és antiliberalizmusunkon, és nem tudjuk kiheverni, hogy "birodalomból" kis nemzet lettünk. Pedig lassan már 100 éve, ideje lenne továbblépni, és előre nézni, nem hátra.

Visszatérve az Eurovízióhoz; egyértelmű, hogy ez egy gagyi, és nem szabad komolyan venni. Kérdés, hogy azért gagyi, mert direkt ilyeneket küldenek szinte mindenhonnan (ez nem valószínű), vagy azért, mert ilyen a színvonal kis kontinensünkön. Nyilván vannak a briteknek, íreknek, svédeknek, németeknek meg 1-2 szerencsés népnek világszínvonalú előadói, de azok miért vennének részt ezen a gagyiságon? Ha belegondolunk, nálunk van olyan előadó, aki sokkal jobb tudott volna lenni, mint Wolf Kati? Nem hiszem. Egyszerűen ez a színvonal és kész.

Nem mindig tudom eldönteni, hogy minálunk csak a szabályok hülyék-e, vagy az azokat alkalmazó emberek is.

Ma a T-mogulban az ügyintéző reklamált, hogy az aláírási címpéldányomon látható aláírásom nem is hasonlít a személyimben láthatóra. Hirtelen csak annyi jutott eszembe, hogy 14 éves koromban nem úgy írtam, mint most. Teljesen megdöbbentem azon az érven, miszerint az aláírási címpéldány lényege, hogy egyezzen a személyiben található aláírással. Sajnos csak később jutott eszembe, hogy akkor minek is címpéldány? Miért nem elég a személyi?

Aztán az Ikeában feleségem bankkártyájával akartam fizetni. A pénztáros meglátta, hogy női név van rajta. Aszongya, ezzel nem fizethetek, sőt, vissza sem adhatja nekem. Megkérdeztem miért. Mert ezen női név van, tehát nem az enyém. Nem fizethetek a feleségem kártyájával? Nem, és nem is adhatja vissza nekem.

Ekkor, szerintem életemben először elhagyta a számat a 'Na ne szórakozzon velem' felkiáltás. A nő felhívta a főkasszást, és engedélyt kért, hogy visszaadja a kártyát, és közben elmagyarázta, hogy pénzt vehetek fel vele, de fizetni, azt nem lehet. Ebben hol a logika? Ugyanúgy kell a pinkód, bázé!

Ezek után átnyújtottam a saját kártyámat, és súlyos logikai fölényemet nem leplezve megkérdeztem, hogy ezzel fizethetek? Azt mondta, igen. Kérdem én: honnan tudja, hogy ez az enyém?

Erre persze nem kaptam választ, további szarakodással meg nem akartam fárasztani a mögöttem felgyülemlőket.

Úgy alakult az életem, hogy néhány napot a Teleki téren töltök a héten. Ma voltam először - előítéleteimmel szemben senki sem akart megkéselni, de még csak belém sem kötöttek. Igaz, hogy amikor megérkeztem, az első dolog, amit megláttam, egy ötvenes alkesz csöves volt, aki jól tarkón vágta ötvenes alkesz csöves asszonyát, majd hosszasan ordítozott vele "De add nekem!" - "Nem adom neked!" témakörben. Lehet, hogy add be nekem volt az ige, ez már sosem derül ki.

Egy idő múlva szembejött velem egy ötvenes alkesz nő és férfi. Az ő párbeszédükből csak annyit csíptem el, hogy "Nekem 100 forintom legyen vodkára, aztán má elvagyok" - ezt a nő mondta. Hogy erre mit léphetett a pasi, az már kívül esett a halláskörömön.

Van a téren egy piac, ahol kb. minden negyedik bódé árul valamit. A piac oldalában van három kifőzde. A középsőnél ittam kávét, és nagyanyáim edényeit pillantottam meg a rezsón, ahogy rotyog bennük a körömpörkölt. A kávé nem volt jó, de ez nem lepett meg.

Az viszont igen, hogy úgy öt percre onnan, a Népszínház utcában találtam egy kellemes arab éttermet, ahol egész jó baba ganouscht ettem - már ha így írják.

A tér egyik legnagyobb üzlete, legalábbis fizikai értelemben, egy italmérés. Vele szemközt patika van, ami szerintem példátlan módon 16 órakor bezár.

Volt időm megfigyelni dolgokat, és lesz is még.

Az utóbbi másfél héten két "gigakoncerten" voltunk az Arénában. Előbb Ozzyn, aztán az Alexandrovon.

Ozzyn rengeteget morfondíroztam, hogy érdemes-e, tud-e még egyáltalán menni az az ember, van-e még hangja, játssza-e a kedvenc számaimat, stb. Végül kaptam ajándékjegyet, megoldódott a dilemma.

Sajnos beigazolódtam a félelmeim. Hiába imádom Ozzyt, ez a koncert nem volt jó. Legalábbis nekem. Csak három olyan számot játszott, amit szeretek, a többi tudtommal valami új lemezről volt, sok egyforma risszrossz metálszám. Metálzenészkékkel, akik 160-as magasságukhoz képest marha kemények voltak, de dögunalmas szólókat vágtak le. És ami ennél rosszabb, azt a kevés Black Sabbath számot sem játszották valami fényesen, bár elment.

De nem ez volt a legnagyobb baj, hanem hogy Ozzy nem csinált semmi mást, csak próbálta hergelni a közönséget (I can' fuckin' hear you, és hasonló mondatokkal), szinte mindig, amikor nem énekelt épp. Egyébként aranyos volt, de semmivel nem volt nagyobb élmény, mintha ugyanezt megnézi az ember dvd-n. A végére már eléggé eluntuk.

Tegnap viszont a Vörös Hadsereg kórusa (plusz tánckar, plusz szólista fregattfőhadnagyok) lépett fel ugyanott. Erre is el akartam menni, de magamtól nem spendíroztam volna meg, viszont anyósomék meghívtak. Szerencsére, mert hatalmas élmény volt. Még az sem tudta elrontani, hogy a mögöttem ülő anyóka mindegyik dalt félhangosan dünnyögte, meg még az sem (de majdnem), hogy a közönség tahó része (több százan) képtelen volt végig tapsolni, amíg mindenki elhagyja a színpadot, muszáj volt elrohanniuk. Pedig alig múlt 10 óra, nem arról volt szó, hogy elmegy az utolsó bármi.

A kórus szuper volt, kiemelkedett a fütyülős pasi, aki külön meghajolt, valamint kiszúrtam egy tagot, aki pontosan úgy nézett ki, mint Alf Stokes. Fellépett Joszif Kobzon, akit nincs szerencsém ismerni, de anyósomék odáig voltak a gyönyörtől, hogy ez a pasi még él, nahát, ő a leghíresebb orosz énekes. Kb. 70 évesen már nem neki volt a legjobb hangja, viszont nagyon szimpi volt, elénekelt egy Koós János dalt magyarul! Ja tényleg, a konferálás nagy része magyarul ment, ami oroszoktól nem egyszerű mutatvány.

A táncosok is rettentő jók voltak, bravúrkodtak folyamatosan, olyanokat pörögtek és ugrottak, hogy néha nézni is fájt, mehetnének a cirkuszba is simán. Akadt egy magyar vendég is, sajnos a nevére nem emlékszem, amolyan progresszív hegedülést mutatott be, ami néha a Kraftwerk Balanescu-féle fedolgozásaira emlékeztetett, nekem bejött.

Sajnos elég hamar elhangzott az, ami nekem a legjobban tetszett. Cirill betűk híján Ej Uhnyemnek írnám, egy fantasztikusan fájdalmas arcú és hangú pasi adta elő, szenzációs volt. A Monti csárdás egy szál ukulelén vagy balalajkán, vagy tudomisénmin, ugyancsak szuper, de volt persze Kalinka, meg még egy csomó ismert dal.

Még az sem rontotta el az élvezetet, hogy kb. 20 perc totyogásba került kijutni, mert a szervezők úgy gondolták, hogy jópárezer ember könnyedén ki fog menni egy kapun, plusz egy kb. 2 fő széles hídon. Talán ha még egy kaput kinyitottak volna...

Még az előző bejegyzéshez tartozik, hogy mostanában többször is előfordult velem, hogy felszálltam egy éjszakai buszra, jegyet kértem, és mindig meglepő fejleménnyel találkoztam.

Az első alkalommal az ellenőr azt mondta, hogy "hagyja csak".

Másodszor megvettem a jegyet, de nem lyukasztottam, és senki rám se bagózott.

A harmadik alkalommal szintén vettem jegyet, és amikor lyukasztottam volna, akkor az ellenőr szólt, hogy ne tegyem, úgyis olyan drága az a jegy.

Én megértem, hogy próbálnak kedvesek lenni, mert tudják, hogy mindenki utálja őket, de ennek így mennyi értelme van?

Korábban mindig volt bérletem. Apám így nevelt, sőt, stresszelt, hogy vegyem meg, egészen sokáig, még huszonsok éves koromban is. Én meg úgy gondoltam mindig is, hogy persze, használok egy szolgáltatást, fizetek érte. És megvetettem azokat, akik sportot űztek a lógásból.

Aztán 30 év becsületes békávézás után eljött az az idő, amikor már nem akarok fizetni érte. Tegnap azon kaptam magam, hogy egy kollégámnak reklámoztam a lógást, mert spórolni lehet vele. Az a helyzet, hogy én magam nem sportból nem fizetek, más okom van rá:

Egyrészt rendszeresen járok biciklivel. Amikor elkezdtem nap mint nap biciklizni, elég hamar rájöttem, hogy nem éri meg bérletet venni. Gondoltam, hogy majd veszek néhány jegyet, amikor nem biciklizek, akkor lyukasztgatok. De ettől igen hamar elment a kedvem. Most már akkor sem jut eszembe jeggyel bajlódni, amikor masszívan rossz az idő, és eszemben sincs biciklizni.

Az a helyzet, hogy a BKV egész jól működik, nemzetközi összevetésben is megállja a helyét, már ami rendelkezésemre áll. Az éjszakai buszok hálózata szuper, nappal rettentő sűrűn járnak a buszok, villamosok a belvárosban, meg a metró is, és ha utóbbi valamiért nem jár, akkor azonnal ott terem a helyén egy csomó metrópótló busz. Nagyrészt elégedett vagyok ilyen téren a BKV-val.

Viszont nagyon idegesít, hogy úgy érzem, a BKV-t egyszerűen nem érdekli a díjak behajtása, a jegyek, bérletek ellenőrzése. Egyrészt ott van a szokásos érv, miszerint úgyis csak lenyúlják a vezetők a súlyos milliókat, másrészt nevetséges, hogy mennyire esetleges az ellenőrzés. Legutóbb a 47-es villamoson jött egy ellenőr. Mondom neki, nincs jegyem. Mire ő kéri a személyimet. Nincs nálam, hazudom. Két lehetőség van, mondja, vagy bediktálom az adatokat (lázasan töröm a fejem valami kamu néven és címen), vagy leszállok a következő megállónál. Leszálltam. Aztán észrevettem, hogy ahol leszálltam (Fővám tér), ott nem is lehet jegyet venni. Máshol, ahol van automata, nagy eséllyel éppen nem működik, elnyeli a pénzt, nem fogad el papírpénzt, stb. Azt meg nem várhatja el senki, hogy az ember (teszem azt egy turista) több kiló apróval mászkáljon, vagy minden segítség nélkül (pl. táblák) elkezdjen jegyárusítóra vadászni.

A BKV nem segít neked abban, hogy jegyet szerezz. Két alkalommal is mászkáltam az utóbbi hetekben külföldiekkel (egy írrel, illetve egy koreaival), akik teljesen kétségbe estek, hogy mit tegyenek, mert nincs náluk jegy, nincs hol venni, hogy szálljanak fel egy buszra?!

Maga a jegy is röhejes. Kinézetre is szánalmas kis papírfecni, de a legnagyobb hülyeség, hogy nem lehet átszállni vele. Illetve van külön átszállójegy, de csak azért, hogy legyen egy, a szimplánál drágább jegy is. A másik gond (megint a turistákat érinti elsősorban), hogy egy csomóféle jegy van, ahelyett, hogy lenne például 30 perces, 60 perces, és kész. Mi az, hogy egy jeggyel nem lehet megszakítani az utazást, nem lehet visszafordulni, ha pl. tök álmosan rossz irányba szállsz fel a metrón, vagy külföldi létedre eltévedsz, stb.

Az ellenőrzés is viccbe illik. Ha telefonálok vagy olvasok, az ellenőrnek semmi esélye. Ha a tömeggel haladok a metróban, simán átsurranok a "hatos falon" is. Ha nem állsz meg, megúsztad. Szerencsétlen turistákat szokták nyektetni (külföldiül persze nem tudó ellenőrök), mert azok megállnak, mert általában vennének ők jegyek, csak nem igazodnak el. Ha egy külföldi jegyet vesz előttem, már ki is állok a sorból, mert úgysem fog sikerülni 10 percen belül.

Elsősorban igényesebb kivitelezésű jegyeket kellene előállítani. Egyszerűsíteni kellene a rendszert, egységes jegyre lenne szükség, legfeljebb két fajtára, átszállás ne legyen akadály. A metróhoz kapukat felszerelni, pénztárosoknak nyelvet tanítani, hogy legalább alapfokon tudjanak kommunikálni, legalább angolul. (Remek élmény volt, amikor a nyelvtanulást hagyományosan nem kedvelő Franciaország fővárosának egyik külvárosában egy pénztáros olyan kiváló angolsággal beszélt hozzám, hogy elállt a lélegzetem.)

És akkor még a reptérrel összekötő közlekedésről nem is esett szó.

Ma olyat tettem, amilyet még soha. Amikor a pincér megkérdezte, hogy hogy ízlett az étel, azt válaszoltam, hogy finom volt, de túlfőzték a tésztát.

A pincér megrökönyödött, de azt válaszolta, hogy reméli, legközelebb jobb lesz az étel. Azt hiszem, ennél jobbat nem felelhetett volna.

Korábban soha nem kritizáltam (szembe) az ételt, de azt hiszem, az ember nem panaszkodhat, hogy nem jók az ételek (például az olaszok) minálunk, ha annyira sem képes, hogy szóljon, ha valami nem stimmel.

Szóval ezentúl, ha lesz miért, akkor szólni fogok.

A bruschettára csak távolról emlékeztető valamiről nem is tettem említést szegény pincérnek. Nem beszélve a koszos villáról...

120 kilós cigány úriember Merdzsóval a Rákóczi téren, Árpád-sávos tükörfityegővel, ez milyen már?